2016. március 18., péntek

Mire figyeljünk, ha padlófűtést szeretnénk?

Építkezés során az építtetõnek nem szükséges minden részletet elõre tudnia. A burkolatok típusát, a vakolat színét, és számos egyéb dolgot ráér építkezés közben is kitalálni. De a padlófûtés teljesen más. Már a tervezés során tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen fûtési rendszert szeretnénk kiépíttetni, és annak feltételeit meg kell teremtenünk! 

A padlófûtés nem a véletlennek köszönheti népszerûségét. Gazdaságos, kényelmes, és nem utolsósorban esztétikus fûtési forma. Ahhoz azonban, hogy valóban megfeleljen igényeinknek, körültekintõnek kell lennünk mind tervezéskor, mind pedig a kivitelezés során. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy jobban kell értenünk hozzá, mint a beépítést, vagy a tervezést végzõ személynek, csupán azt, hogy van néhány dolog, amire nem árt, ha odafigyelünk.

Már a tervezés során tudnunk kell, milyen anyagi ráfordítást jelent a padlófûtés. Itt nem csak az épületgépészeti alapanyagokra gondolok, hanem az úgynevezett járulékos költségekre is. Mindjárt az elsõ a hõszigetelés. Azt már tudjuk az elõzõ részbõl, hogy a padlófûtés csöveiben körülbelül 35-40 C°-os víz kering. Ha az épület határoló szerkezetei nincsenek megfelelõen hõszigetelve, akkor bizony kevés a 40 C°-os víz. Tudnunk kell tehát, hogy padlófûtést csak hõszigeteléssel ellátott épületbe érdemes lefektetnünk. Ez manapság nem gond, az új szabványoknak köszönhetõen szinte minden újépítésû ingatlant szigetelnek.
Padlófûtésnél elengedhetetlen a megfelelõ minõségû lépésálló szigetelés is, amelyet a szerelõbeton fölé, a fûtéscsövek alá kell helyezni. Az alábbi szemléltetõ ábra mutatja, hogyan kell kinéznie egy padlófûtéssel ellátott épület rétegrendjének a szerelõbetontól az aljzatbetonig.

A lefektetett hõszigetelés azért fontos, mert hiányában az értékes hõt átveszi a szerelõbeton is, így nem azt fûtjük, amit eredetileg szerettünk volna, a hõ nagy részét elveszítjük. A fûtéscsövek alá helyezett szigetelésnek minden esetben lépésállónak kell lennie! Ezen ne spóroljunk! Amint az ábrán látszik, közvetlenül a csövek alatt helyezkedik el a hõtükrös fólia. Ez nem kötelezõ, de használatával jobb hatásfokot érhetünk el, nem érdemes kispórolni.

Szintén fontos a technológiai fólia is. A neve ijesztõ, de lényegében hagyományos fóliáról van szó. A lépésálló hõszigetelõ lemez alá és fölé is érdemes teríteni, ezt egyébként is szokták alkalmazni, de padlófûtés esetén különösen nagy fontossággal bír. Ha ugyanis véletlenül megtörne, vagy kilyukadna a fûtéscsõ, a kifolyt vizet fólia hiányában magába szívná a szigetelõ anyag, és elveszítené hõszigetelõ képességét. Ezt mindenképp meg kell akadályozni, ugyanis ebben az esetben komoly bontási munkálatok elé néznénk.
Ha már a szigetelésnél járunk, meg kell említeni a dilatációs csíkot is, vagy másik nevén a peremszigetelõ sávot. Ezt semmilyen körülmények közt ne hagyjuk ki! Mivel a fûtés során a padló hõmérséklete változik, így az aljzatbeton a rajta lévõ burkolattal együtt dilatálódik, azaz tágul a hõ hatására. Ha nem használnánk dilatációs csíkot, akkor a táguló beton folyamatos nyomásnak tenné ki a falakat, nagyon csúnya repedéseket okozva ezáltal rajtuk.
Szintén fontos, hogy amennyiben hidegburkolat van lerakva a padlófûtés fölé, a falak széleinél ne a hagyományos fugázó anyagot használjuk, hanem ugyanolyan színû szilikont, máskülönben a dilatáció miatt megrepedhet a járólap is.
Látható, hogy aki a padlófûtést választja, annak bizony – amellett, hogy oda kell figyelnie egy-két dologra – számolnia kell némi plusz költséggel is. Nem kell azonban megijedni, a kiegészítõ anyagok árait egy-két éven belül meg lehet spórolni egy jól megtervezett, szakszerûen kivitelezett padlófûtéses rendszerrel.