És mit nevezünk fagyálló lapnak? A hazai időjárási viszonyok mellett nagyon fontos a fagyálló burkolólapok azon tulajdonsága, hogy vízfelvételük alacsonyabb legyen, mint 3 térfogatszázalék. Az egyre közkedveltebb greslapok vízfelvétele még ennél is kisebb: 0,5 %. Ha természetes kövekről beszélünk ez az érték 5 %-ot mutat.
Mit is jelent a segédanyagok tekintetében a "flexibilis" tulajdonság?
Rugalmasságot,
jó deformálódó képességet és magas fokú tapadó és szakítószilárdságot.
Az ebbe a kategóriába sorolt termékek már képesek arra, hogy a kültéri
burkolatokat érő hirtelen hőmérsékletváltozások, úgynevezett hősokkok
által okozott feszültségeket kompenzálják. A mai hőmérsékleti viszonyok
között gyakran előfordul, hogy ilyen hősokk éri a burkolatot. Például
nyáron a burkolatot tűzi a nap, amely ennek hatására a színétől függően
akár a 40-50 Celsius fokot is elérheti.
Majd percek alatt kialakul egy nyári zápor, amely a burkolatot pillanatok alatt lehűti több tíz fokkal. Ilyenkor a hirtelen hőmérsékletváltozás hatására mind a burkolat, mind az alatta lévő ragasztó, valamint az aljzatbeton elmozdul (összehúzódik vagy tágul). A probléma ott kezdődik, hogy a burkolat és a ragasztó valamint az aljzatbeton elmozdulása lényegesen eltér egymástól. Az úgynevezett hőtágulási együtthatójuk különbözik. Emiatt a burkolat-ragasztó-aljzat szerkezetben feszültségek keletkeznek, amelyet a ragasztónak a burkolat felválása nélkül el kell tudnia viselni. Ezt egy egyszerű fagyálló ragasztó, főleg nagy formátumú (20x20 cm-nél nagyobb) és esetleg még sötét árnyalatú lapok esetében nem tudja.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése